Gondolatok a szoptatásról

Szoptatás, vagy tápszeres táplálás?
Nagyon sok helyen hallom e kérdést, pedig számomra ez annyira egyértelmű! De nem voltam ezzel mindig így!

Visszaemlékszem, hogy amikor még nem voltam terhes, olyan fura volt számomra a szoptatás (de nem ez a jó szó rá, csak sajnos nem tudok rá igazán jó szót találni.... fura,... zavarba ejtő.......) Nem az, ha más szoptatta a kisbabáját, csak  valahogy én nem tudtam elképzelni magamat úgy, miközben szoptatok egy kisbabát. Olyan távol állt tőlem.... Na, majd ha terhes leszek... gondoltam...

És nem! Amikor terhes lettem, még akkor sem került hozzám közelebb a dolog. Bár tudtam, és teljesen eltökéltem magamban, hogy szoptatni akarok, hiszen a legjobbat szeretném a kisbabámnak. Vártam, hogy majd megváltozik bennem valami, amitől teljesen természetesnek tudom majd venni... De nem! Még a terhesség vége felé sem....Akkor már kicsit kezdtem aggódni, és elkezdődött a Mi lesz, ha... típusú töprengés...

Aztán megszületett a kislányom..... Bevittek a kórterembe, a következő etetésél pedig hozták nekem is a kisbabámat.... És annyira természetes volt, hogy akkor most hozzáfogunk szopizni, hogy már nem is emlékeztem a korábbi "dilemmámra".(ez sem jó szó)
 
Az az igazság, hogy nagyon nem is néztem utána, hogy hogyan kell majd szoptatni, de felkészültem. Vettem egy szoptatásról szóló könyvecskét, és elvittem magammal a kórházba, és ott olvasgattam, hiszen akkor már igazán érdekelt a téma, minden részletét pontosan tudni akartam...


Hogy miért írtam ezt le? Mert a múltkor kaptam egy levelet, amiben ugyanerről kérdezett egy kismama. És mivel ennek az oldalnak ez a feladata, hogy az elsőterhes kismamákat felvilágosítsuk, és elmondjuk nekik, hogy: Nem, nem baj, ha így éreznek, és: Nem, nincsennek egyedül ezzel, és: Ne aggódjon, tényleg természetes lesz majd számára is a szoptatás... Ha eljön az ideje.... És ha megszületik a baba, el is jön...