2009. november 29.

Terhesség hétről hétre 30. hét

Kismama - Terhesség 30. hete

A terhesség 30. hetében folytatódnak a terhességre jellemző panaszok megjelenései. Mostmár rájössz, miért nevezik a várandósságot terhességnek. Ugyanis ebben a szakaszban a baba fejlődése tényleg megterheli a szervezetedet.Ügyelj a vitaminokra, egészséges étkezésre. Napközben pihenj. Ha melleidet egyre súlyosabbnak érzed, viselj megfelelő melltartót, akár még éjszaka is, érezni fogod a különbséget. Gyakrabban előfordulhat a légszomj, főleg, ha megerőlteted magad. Ne aggódj ezért, ez abból adódik, hogy a baba egyre feljebb helyezkedik el, elnyomja a tüdődet, és ez ezért van. Egyre jobban nyomja a húgyhólyagot a baba, gyakran üríts vizeletet. Előfordulhat vizelettartási probléma megjelenése köhögésre, tüsszentésre, ennek orvoslására próbálkozz gátizomgyakorlatokkal, ha eddig nem tetted volna. A gátizomgyakorlatok emellett szükségesek lesznek szülésnél, és megvéd a húgyúti fertőzésektől is, ami a terhes kismamáknál gyakori probéma.
Biztosan rajtakaptad már magadat, hogy egyre többet kalandoznak el gondolataid, amint figyeled a baba mozgását. Ez teljesen természetes, de sok nő elhibázza, hogy párját teljesen kihagyja ebből, megfeledkezik róla. Te ne tedd ezt. Ne érezze úgy, hogy kirekeszted a terhességből, hiszen az ő babája is! Segíts neki, lehet, hogy nem tudja, hogyan viselkedjen most, próbáld meg irányítani őt! Mondd, hogy mit tegyen (beszéljen a pocakodhoz, tegye oda kezét, várja, amíg mozogni kezd, találja ki, hogy ez a baba popója volt-e, vagy a feje....), örülni fog! Neki is legyenek élményei!


Baba- 30. hetes magzat

A 30. terhességi hétben egyre több zsír rakódik le a baba bőre alá, ezáltal kezd kisimulni bőre, nem olyan ráncos, s a magzatmáz és a magzatpehely is kezd eltűnni.
Tüdejében még mindig folyadék található, mely csak születéskor változik meg, amikor felsír a baba, és felfúvódnak a léghólyagok. A növekedési ütem mostantól általánosan 1cm és 0,2 kg hetente, így a 30. héten már 39 cm, és 1,4 kg. Érzékszervei egyre fejlettebek lesnek, haja is van már.

Kapcsolódó cikkek:

Előző hét: Terhesség 29. hét
Következő hét: Terhesség 31. hét

2009. november 27.

GYIK - FAQ - Teherbe esés - fogamzás

A kismamák nagy része azért jön az internetre, mert szeretnek magával a terhesség gondolatával foglalkozni, szeretnek álmodozni kisbabájukról, s egyáltalán, egy terhes kismama nem is tud másról beszélni, mint a terhességről. Jól is van ez így! Hiszen mekkora öröm! Megváltozik tőle az egész életed! Olyan örömteli pillanatokat fogsz átélni, amire korábban nem volt példa. Mert teljesen más volt az életed, más dolgok okoztak örömet,.... o-óóóóóóóóóó! Azt hiszem kissé elkalandoztam. De sebaj!



Csapó 2!

A kismamák egy része azért jön az internetre, mert szeret olvasni a terhességről, érdekli a téma, mások viszont azért, hogy válaszokat keresnek a terhességükkel, szüléssel, szoptatással, s minden ezzel kapcsolatos kérdésükre.

Ezért arra gondoltam, hogy tematikusan összeszedem a leggyakrabban felmerülő kérdéseket, és válaszokat, amikkel találkozni szoktam, vagy érkeznek hozzám, és egy-gy bejegyzést írok különböző témakörökben. Ezeket később is változtatni fogom, tehát ha egyszer elolvastad, 1-2 héttel később lehet, hogy újabb kérdésekre találsz majd benne választ. 
Ha a témakörrel kapcsolatosan van kérdésed, a megjegyzésre kattintva felteheted azt!




GYIK - FAQ

avagy

Kérdések - válaszok
 TEHERBE ESÉS - FOGAMZÁS 
témakörben



  • Mi az az ovuláció?

A felnőtt nőknél felváltva a jobb ill. a bal petefészekében általában 28 naponta megérik egy petesejt, mely ezt követően kilökődik a petevezetékbe. Ezt ovulációnak nevezzük. 

  • Mikor van peteérés?

Peteérés egy átlagos 28 napos ciklussal rendelkező nőnél a 14. napon van. Amennyiben neked ettől eltérő a menstruációs ciklusod hossza, akkor a következő menstruációtól visszafelé számított 14. napon van az ovuláció.

  • Honnan tudom, hogy mikor van peteérésem? Mik az ovuláció jelei?

Ha egy nő nagyon ismeri a testét, tudhatja, hogy ez mikor történik. Van, aki apró szurkálódást érez a hasa alatt, az alhasában azon az oldalon, amelyik petefészekből kilökődött a petesejt. Ovulációkor a hüvelyváladék mennyisége megnövekszik, ezt biztosan észreveszed! Utalhat rá nemi vágy fokozódása is. Lázmérővel mérve testhőmérsékletedet az ovulációkor ált. 2-3 tized fokot, akár fél fokot is csökkenhet a testhőmérsékleted.

  • Hány napig életképes a petesejt, illetve a hímivarsejt?

A petesejt 24 óráig életképes, a hímivarsejt 2-3 napig

  • Hányadik napon kell házas éltet élni a teherbe eséshez?

A petesejt 24 óráig életképes, a hímivarsejt 2-3 napig. Ha tudod, hogy mikor van az ovulációd, akkor a nemi érintkezésnek ezt megelőző a petesejt petefészekből történő kilökődése előtt 1-2 nappal, vagy utána max. 24 órával kell megtörténnie, hiszen ekkor van esély arra, hogy két életképes sejt találkozzon.

 


  •  Mikor van beágyazódás?


A megtermékenyülés után 7 nap múlva jut el a megtermékenyített petesejt a petevezetéken keresztül a méhbe, ahol 5 nap múlva, tehát a 12. napon beágyazódik. Ilyenkor testhőmérsékleted megemelkedik, s innentől kezdve termelődik rohamos mennyiségben a HCG nevű hormon, melyet a terhességi teszt kimutat. Az érzékenyebb tesztek tehát képesek már a következő menstruáció elmaradása előtt kimutatni a terhességet a reggeli vizeletből.





  • Hány nap múlva derülhet ki, hogy terhes vagyok?



Vannak nők, akik azt mondják, hogy rögtön megérezték, hogy teherbe estek. Gyakoribb az, aki a beágyazódáskor érzi rosszul magát, hányingere van, émelyeg, nincs étvágya, másnak érzi magát, (hiszen kezdődik a másállapot).

 

 



  •  Mikor kell a terhességi tesztet elvégezni?



A terhességi teszteket mindig a reggeli vizeletből kell végezni, mert abban nagyobb a HCG koncentrációja. A terhességi tesztet egyébként a beágyazódást követően el lehet végezni, ami a menstruáció elmaradása előtt is lehetséges az érzékenyebb terhességi tesztekkel. Azonban tudnod kell, hogy az ilyenkor kimutatott terhességeknek csak 70%-a végződik szüléssel, a pár nappal később végzett terhességeknek viszont a 90%-a sikeres. Tehát ebben a pár napban még sok minden történhet az embrióval.  

 

 



  • Hogyan kell terhességi tesztet csinálni?



A legtöbb terhességi teszt úgy működik, hogy pár csepp vizeletet juttatsz a tesztnek egy meghatározott részére, és pár perc múlva láthatod az eredményt. De minden terhességi tesztnél részletes leírást találsz. 

 

 



  • Ha a terhességi teszten a második csík halvány, akkor is terhes vagyok?



Igen. Bár a terhességi tesztek sosem 100%-osak, általában a hibák mindig a negatív terhességi tesztekben vannak. Hibás pozitív terhességi tesztek nagyon ritkán vannak, sőt, azok általában megszakadt terhességek. Tehát ha a teszten a második csík halvány, az azért van, mert még nem nagy a szervezetben a HCG hormon koncentrációja. Pár nap múlva sokkal erősebben látszik majd a csík. Akármilyen halvány is a csík, az már csík! Tehát akkor terhes vagy!

 



  • Pozitív lett a terhességi teszt, most mégis megjött. Akkor most terhes vagyok, vagy sem?



Pozitív terhességi teszt ritkán csal. Ha megjött, és erősen vérzel, akkor sajnos valószínű, hogy korai vetélésről van szó. De ha nem erős a vérzés, csak pecsételő, és abbamarad, akkor semmi gond, ez előfordulhat. Azonban ha már nemcsak pecsételő vérzést észlelsz, hanem barnás folyást is tapasztalsz, esetleg erősödik a vérzés, akkor minél hamarabb menj orvoshoz, aki gyógyszeres úton tud segíteni a korai vetélés megelőzésében. A lényeg, hogy bármilyen szokatlant tapasztalsz, menj orvoshoz. Inkább többször menj feleslegesen, mint egyszer ne, amikor kellene.




Hasonló kérdés-válasz összeállítás előre láthatólag az alábbi témákban fog készülni, és valamennyi témakör folyamatosan bővülni fog a beérkező kérdésekkel (ez is, mert ez most még nem végleges):

TERHESSÉG
SZÜLÉS
SZOPTATÁS


(Persze mégegyszer szeretném hangsúlyozni! Nem vagyok sem orvos, sem védőnő, sem semmiféle egészségügyi alkalmazott, az itt található ismereteket én is terhességem alatt gyűjtöttem saját orvosomtól, védőnőmtől, az interneten, ezekért felelősséget nem vállalok, csupán segíteni szeretnék vele kismamatársaimnak a könnyebb tájékozódásban, problémák megoldásában.)

Oszd meg barátnőddel, ismerősöddel, kismamatársaddal:

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez

Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com

2009. november 25.

4D ultrahang - Mikor?

A múltkori bejegyzésben volt szó arról, hogy vannak párok, akik szeretnének 4D ultrahang felvételt készíteni, és vannak akik nem, mert egyszerűen nem tetszik nekik ez a kép, vagy nem tudják, hogy van-e értelme, lényege, vagy milyen az.

Nos, ezt Neked kell eldöntened, én nem akarlak befolyásolni ebben, de szeretnék segíteni. Ugyanis ha eldöntötted, hogy szeretnéd, az 4D-s ultrahang időpontját jól meg kell választanod. Vannak ugyanis várandós párok, akik csalódnak, mert nem azt kapják, amit várnak, amit már láttak interneten. Ennek egyik lényeges oka, hogy nem a kellő időpontban mennek el erre a vizsgálatra.

Biztosan Te is feltettesd már a kérdést:
Mikor menjek 4D-s ultrahangra?


Nos, azt szokták ajánlani, hogy ne túl korán, mert akkor a baba még nem igazi baba, nem olyan kis hurkás, véznácska, nagyok a szemei, a fej-test arány még nagyon eltérő. Ugyanakkor szintén ne túl későn, mert nem alkalmas a 4D-s ultrahang az ún. babamozira a terhesség előrehaladott állapotában sem, mert nemcsak, hogy nem fér bele a baba egy felvételbe, hanem már olyan kicsi a hely odabenn, hogy nem is túl aktív, és már az arcáról sem tudnak egy jó képet sem készíteni, mert valami mindig eltakarja, stb, stb...


Úgyhogy szerettem volna ezt szemléltetni Nektek, s találtam is egy összeállítást, mely 4D-s ultrahang képeket mutatja be, hogy a terhesség x-dik hetében milyen az ultrahang felvétel, mennyire látszik jól a baba, mennyire fejlett, stb, stb. Remélem, ez segít Neked s eldönteni, hogy mikor kell 4D-s ultrahangra menni! A videon egyébként megfigyelhető az is, hogy a baba hétről hétre hogyan nő, egyre pufókabb a kis arca.

Video - 4D ultrahang a terhesség 16-36 hetében

Terhesség hétről hétre 29. hét

Kismama - Terhesség 29. hete

Gratulálok! A 3. trimeszterbe léptél. Van számodra egy jó és egy rossz hírem. Kezdem a rosszal: Sajnos egyre nehezebben fogod viselni a terhességet, olyan terhességi panaszok is felmerülhetnek, amik eddig nem voltak, nehezen tudsz majd aludni, nem kapsz levegőt, mert elszorul a mellkasod a baba növekvő mérete miatt, könnyen elfáradsz, gyomorbántalmak, szorulás, aranyér, lábdagadás, ez mind mind most fog igazán megterhelni téged.A rossz hír után pedig jöhet a jó hír: Egyre közelebb vagy ahhoz, hogy megszülessen kisbabád, és a karjaidba foghasd. A harmadik trimeszter egyébként gyorsan el fog repülni, ha eddig nem vásároltál, most már kezdj hozzá, ne hagyd az utolsó pillanatokra, mert egy egész napos bevásárló körutat már nem fogsz bírni, emellett amikor berendezed a babasarkot, vagy babaszobát, akkor eszedbe fog jutni még egy-két dolog, amit elfelejtettél megvenni, de használd a bevásárló listát, amit készítettem Neked!

A terhesség 29. hetétől egyre kevesebbet fog mozogni a baba, hiszen már nem nagyon van helye, de a mozgások egyre inkább erősödnek. Ráadásul megfigyelheted, hogy a babának is van egy bizonyos életritmusa (ami születés után is jellemző lesz a babára). Sokat alszik, de az ébrenléteket aktívan tölti! Nálam és más körülöttem lévő kismamáknál is az esti időszak az aktívabb. Az esti fürdéskor szó szerint ki akart ugrani a pocakomból. Ilyenkorra már meg tudod különböztetni a kezét a lábától, fejét a popsijától. Remélem, a testmozgást már elkezdted. Hidd el, teljesen felüdülsz tőle. Főleg, ha úszni jársz, hiszen érezni fogod a megkönnyebbülést a vízben, mert nem kell cipelned magad...

Baba- 29. hetes magzat

A terhesség 29. hetétől a baba "hízásnak" indul, hetente kb. 200 g-ot fog magára szedni, és 1 cm-t nő. Már elég nagy ahhoz, hogy kitöltse az egész méhedet. Feje teljesen arányosság válik testéhez képest. A terhesség 3. trimeszterére általában már fejjel lefelé fordulnak, vagy pár héten belül biztosan megforulnak

Kapcsolódó cikkek:
Előző hét: Terhesség 28. hét
Következéő hét: Terhesség 30. hét

Bulvár - Újabb "Celeb baba" született

Hétfőn megszületett Növényi Norbert harmadik gyermeke. A baba szintén kisfiú lett aki a két utolsó névvariációból a Noel és Nándor közül végül is a Nándor nevet kapta. A párt váratlanul érte a szülés, ugyanis Krisztinának még volt pár napja hátra, de megindultak a fájások, és pár óra múlva megszületett a baba.
Növényi Norbertnek egyébként még egy 26 éves lánya és egy 10 éves kisfia van. A pár egyébként májusra tervezik a nagy lagzit.

2009. november 22.

Terhesség hétről hétre 28. hét

Kismama - Terhesség 28. hete

A baba számára odabenn egyre kevesebb a hely, nem tud már ficánkolni pocakod egyik oldaláról a másikra vándorolni, ezért kevesebbet mozog, de a mozgásokat egyre erőteljesebbeknek érzed. Ajánlatos egyre többet pihenni napközben is. Az utolsó harmadra jellemző problémák, mint emésztési zavarok, aranyér, visszér, lábdagadás, keményedések mindennapossá válhatnak. Sőt, tüsszentéskor vagy köhögéskor vizelettartási problémákkal is szembe kell nézned. Ez szülés előtt és után is jellemző, próbálkozz intimtornával és a Kegel-gyakorlatokkal.

Baba- 28. hetes magzat

A baba eléri az 1 kg-ot, és a 37 cm-t. Mostantól, ha megszületik, egyre nagyobb esélye van az életben maradásra a mai modern tudomány segítségével. A kisfiúk heréi a terhesség 28. hetére már biztosan leszálltak. A bőre alatti zsírréteg egyre vastagabb, így egyre kisbabásabb. Szeme fejlődése befejeződött, szempillái már teljesen kinőttek, az arcvonások is teljesen láthatóak az ultrahangon, ahol egy képre már nem biztos, hogy elfér baba. Beszélj, énekelj minél többet a babának, mostmár ismeri a hangodat, mond a kispapának, hogy ő is beszéljen közel a hasadhoz, és várjátok a baba reakcióját.

Kerestem nektek néhány érdekes videót a terhesség alatt készített 4D-s ultrahang felvételek között. Az első ilyen ultrahang felvételen az látszik, ahol a baba nyitogatja a száját. (28 hetes magzat)





Az ultrahangon egy 28 hetes terhesség látható, ahol a bab kinyitja a szemét.




Ezen az ultrahangon pedig a baba kinyitja a szemét és szopja a hüvelyk ujját.



Arról, hogy a 4D-s ultrahangot megéri-e elkészíttetni, megoszlanak a vélemények. Talán segít jobban elképzelni, és átérezni, hogy tényleg egy kisbaba lakik a pocakodban és nemsokára anya leszel, illetve szülők lesztek. De sok pártól hallottam, hogy egyáltalán nem voltak megelégedve azzal, amit láttak, s vannak, akik nem is mennek 4D-s ultrahangra, mert nem tetszik nekik a felvétel. Ha kétséges a baba neme, nehéz megállapítani a hagyományos ultrahanggal, akkor mindenképpen ajánlom nektek, vagy bármiféle probléma felderítésében is segíthet (de erre ne kerüljön sor).

Kapcsolódó cikkek:
Előző hét: Terhesség 27. hét
Következő hét: Terhesség 29. hét

2009. november 21.

Magyar utónevek - babanév választás

A terhesség folyamán a baba nevének kiválasztása komoly dilemmát okoz a szülőknek. Tulajdonképpen mi alapján döntsünk? Szeretnék segíteni egy kicsit ebben, hogy az átlag mit vesz figyelembe.

Régi álmom....: Sokszor hangzik ez el, főleg nők szájából, hogy régi álmom, hogyha lányom/fiam lesz, ..........-nak fogják hívni. Azt hiszem, talán ez a legerősebb a tényezők közül.

Családi hagyomány: Előfordulhat az is, hogy a leendő szülők egyikének családjában nemzedékről nemzedékre terjedő családi hagyományként adnak nevet, mint pl. az első fiú neve az apa nevét kapja... vagy már eltávozott és tisztelt rokonok nevét...., vagy nagyszülők nevét... stb. kapják a babák. Ha mindkét családban van ilyen, akkor........... hát az gáz! Akkor meg kell egyezni, sé min. két gyerek kell :-D

Egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítanak újabban a nevek jelentésének. Bevallom, én nem vagyok otthon a témában, de lényeges a nevek kiválasztásánál a csillagok állása, misztikus jelentése, vallási szempontok, történelmi jelentőség, stb, stb.

Ha ilyenek nincsenek, akkor úgymond szabad a pálya. A választás egyre gyakrabban  egy "celeb" nevére esik, vagy csak a hangzás legyen dallamos, rövid családi névhez hosszút választanak és fordítva, legyen minél több beceneve stb, stb.
Sajnos ebben nagyon nem lehet segíteni. Ezt kettőtöknek kell megbeszélni, és közösen dönteni. Gyakori az is, ha a pár nem tud megegyezni, két nevet kap a baba, az egyik a kismama, a másik a kispapa választása.

De ez akkor is komoly feladat. Korábban már írtam erről egy bejegyzést, ahol egyéb babanévválasztási tanácsot írtam,  itt elolvashatjátok.

Szeretnék a figyelmetekbe ajánlani egy könyvet is, ahol a mai magyar anyakönyveztethető nevek teljes listáját olvashatjátok el eredetével, jelentésével együtt.

Tudjon meg mindent az utónevek, keresztnevek jelentésérõl!

2009. november 20.

Érdekes cikk: Népszabadság - Jól fial a bébibiznisz

Olvasgattam délután az újságokat, és érdekes cikket találtam a gyermekvállalás gazdasági megközelítéséről. Arról van benne szó, hogy a baba születése előtt is vagyonokat költünk már a gyermekekre, valamint összehasonlításokat találtok benne a gyermekes illetve a gyermek nélküli családok kiadásáról is. Emellett a manapság érvényben lévő szülési kedv is bemutatásra kerül.

Elkeserítő, hogy már a gyermekvállalás is a pénz körül forog. Mindennek a pénz a mozgató rugója. Régen persze nem így volt. 10 gyerekes családok voltak, és nem voltak ilyen őrült nagy igények, hogy egy babakocsi 150 ezernél kezdődik, és minden gyereknek új babakocsi és kiságy dukál... Valahol meg kellene találni a középutat...

Ha van kedvetek, olvassátok el a cikket


Népszabadság - Jól fial a bébibiznisz

2009. november 19.

Meddőség a férfiaknál

A meddőség esetében köztudott adat, hogy azok a párok, akik képtelenek a gyermeknemzésre, 40%-ban a férfi, 40%-ban a nők, és 20%-ban mindkét fél egészségi állapota a felelős. Most itt főként a férfiaknál előforduló meddőségről szeretnék írni pár szót, de nagyon nem akarok bele merülni...

Sok férfi sajnos egyáltalán nem megy szűrővizsgálatra, pedig sok betegséget megelőzhetnének ezzel. Ráadásul a meddőségi kivizsgálásoknál a férfiak vizsgálata sokkal egyszerűbb, mint a nők esetében. Fizikai és spermium vizsgálat után, ha szükséges, vérvizsgálat következik, ahol hormon és genetikai vizsgálatot végeznek, esetleg egy ultrahang vagy röntgen segítségével szűrik ki a rendellenességet. A leggyakrabban a fiatalok here-visszér tágulata a problémák fő okozója, mely huzamos fennállása befolyásolja a férfiak nemzőképességét. Valamennyi férfi meddőségi problémát lehet orvosolni különböző módokkal, az életmódi tanácsoktól kezdve műtéti eljárásokig, attól függően, hogy a spermium mely kitételnek nem tesz eleget.



Amit Te is megtehetsz otthon:

A meddőség bizonyos fajtái férfiak esetében csupán életmódbeli változásokkal is orvosolható.
Ha a párok babát terveznek, fontos tudni, hogy a párok férfi tagjainak életformája is befolyásolja a születendő gyermek egészségét. A leendő apukáknak szintén nem ajánlott a nemi aktus alkalmával alkoholos befolyásoltság alatt lennie, valamint a dohányzás szintén kockázati tényező az ő részéről is. Szintén befolyásoló tényező  a stressz, nem megfelelő étrend. Ezekben az esetekben étrend kiegészítő segítségével is megoldható a probléma, melyet az utóbbi időben sokszor reklámoznak. (Én is megtaláltam a blogom oldalsávjában FER14. Ha hasonló problémával küzdötök, érdemes bővebben olvasni róla)

Terhesség hétről hétre 27. hét

Kismama - Terhesség 27. hete


A terhességed 2. trimeszterének utolsó napjaihoz érkeztünk. A súlygyarapodás már jelentős, megváltozik egész mozgásod, testtartásod, hátad egyre jobban kezd fájni, estére bedagadhat a lábad... Soroljam még? Igen! Sajnos még sorolnom kell, ugyanis a második harmad vége felé kezdődnek ismét a terhességgel együtt járó jelek, erre az időszakra jellemző panaszok, terhességi tünetek. Ezek közül a leggyakoribbak a gyomorégés, szorulás, aranyér, légszomj, alvási nehézségek, vizelet tartási problémák, stb, stb, de ezeket a tüneteket részletesen ismertettem a Terhesség jelei tünetei a 9 hónap alatt című bejegyzésben, és a Ritkán előforduló terhességi tünetek című cikkben megtalálhattok.

Ilyenkorra már teljesen rendszeressé válhatnak a fájdalommentes keményedések, főként járás közben. Próbálj meg mostmár napközben is pihenni, ha dolgozol lazíts néha fél órákat!


Baba- 27. hetes magzat


A baba mérete a 27 terhességi hét végén: 900 g és 36 cm súly.
Egyébként a baba mája, immunrendszere tüdeje működőképes, ha most megszületne, 70-80% körüli eséllyel életben maradhatna inkubátorban. Bőre még mindig ráncos.


Kapcsolódó cikkek:
Előző hét 26. hetes terhesség

Következő hét 28 hetes terhesség


Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com

2009. november 18.

Kórházi csomag szüléshez

Hogy mikor érkezik el a szülés időpontja, azt sajnos előre nem lehet tudni. A kismamáknak ugyanis csak nagyon kis hányada 4-5%-a szül azon a napon, amit az orvos meghatároz az utolsó menstruáció első napjából. A kismamák nagy része 2 héttel szül a kiírás időpontja előtt. Ezért fontos, hogy a kórházi csomagod összeállítását ne hagyd az utolsó pillanatokra, nehogy a nagy kapkodásban otthon maradjon valami fontos kellék. Akár két hónappal előtte is elkészítheted a szüléshez a kórházi csomagodat, biztos, ami biztos alapon. Még ha nem is pakolod bele a bőröndödbe, hogy ne gyűrődjön, legalább készítsd össze, legyen egy helyen, hogyha szükséges, párodnak csak bele kelljen dobálni a holmikat az utazótáskába. Hidd el, ő is ideges lesz! Sőt! Még idegesebb lesz, mint Te! Ezt tapasztalatból mondom!

De hogy mire lesz szükséged a kórházban és a szüléskor? Mit kell összekészítened, mit vigyél magaddal a kórházba? Honnan is tudhatnád, hiszen elsőterhes kismama vagy, még sosem szültél... Ezért írtam Neked ezt a bejegyzést, és készítettem egy listát, hogy nehogy otthon maradjon valami fontos... Ebből aztán persze szelektálhatsz saját igényeidnek és a választott kórházad elvárásainak megfelelően.

Bár kórházanként eltérő, hogy hol mi a követelmény, adnak-e hálóinget, vagy használhatod-e a sajátodat, hogy a baba Veled lehet-e a szobában, szülés alatt mit engednek fogyasztani, viselni..., szóval a legjobb, ha előtte tájékozódsz, és részt veszel a manapság egyre megszokottabb szülőszoba látogatáson.

A kórházi csomag összeállítása:
A legfontosabb, hogy két csomagot kell készítened. Az egyiket a szüléshez, a másikat pedig a kórházban töltött napokhoz.


1.) Kórházi csomag a szüléshez:


Azért kell a szüléshez egy külön csomagot összekészítened, mert a nagy utazótáskát nem viheted be a szülőszobába, viszont hirtelen ott kikutatnod a nagy csomagból a szüléshez éppen szükséges dolgokat szinte lehetetlen, kellemetlen, és lehet, hogy már fájásaid lesznek, és ki tudja.... Szóval a szüléshez külön csomagot készíts egy kis hátizsákba, vagy zacsiba, aminek a tartalma az alábbiak legyenek:

Kismamának:
- mindenféle okirat! Ezt viszont az utolsó pillanatban kell majd hozzáraknod, mivel addig is használod őket, de ezeket tényleg ne felejtsd el! Ezek: személyi igazolvány, TAJ kártya, terhesgondozási kiskönyv, házassági anyakönyvi kivonat, vagy apasági elismerő nyilatkozat
- kényelmes hálóing, de lehet, hogy a kórházit kell viselned
- szőlőcukor
- papucs
- WC papír
- zsebkendő
- kis ruhadarab törölgetni az arcodat, kezedet, nyakadat (többet is vihetsz)
- törölköző
- hajgumi
- zokni, bugyi, bár lehet, hogy ezekre nem lesz szükséged
- esetleg zenehallgatáshoz discman
- testápoló vagy olaj vajúdás alatt derekat masszírozni 
- szülés után a megfigyelőben innivaló
Kispapának, kísérőnek:
- inni és ennivaló
- mobiltelefon
- fényképezőgép, kamera + elemek!



2.) Kórházi csomag a kórházban töltött napokra, gyermekágyas időszakra

- egészségügyi betét: a legnagyobb nedvszívású, éjszakai, esetleg tenna lady
- köntös
- bugyi (a legmegfelelőbbek erre az eldobhatós nagyméretű bugyik, vagy otthon a régi készlet, amit nem sajnálsz, de a lényeg, hogy legyen belőle sok), meleg zoknik
- kényelmes szoptatós hálóing legalább 4 db, de eleinte úgyis a kórházit kell viselned
- szoptatós melltartók, melltartó betét
- mellbimbó védő
- mellápolási kenőcs
- aranyér kenőcs
- mellszívó
- törölköző min. 2 db
- tisztasági csomag, benne tusfürdő, fogkefe, fogkrém, wc papír, fésű, sampon, hajszárító,
- kés, villa, kanál, pohár,
- kispárna
- pzs
- szoptatós tea filterek
- innivaló első napra való, amíg nem tudsz felkelni
- telefon + töltő! + fülhallgató hozzá, hogy tudj rádiót, zenét hallgatni
- pénz
- könyv szoptatásról, első napokról a babáról biztosan egy csomó kérdés felmerül benned, legyen miből elolvasnod, egyéb olvasgatni való
- textil pelenka legalább 6 db (baba alá, ha folyik a a tej, letörölni, melltartóbetétként haználni, büfiztetni stb)
- pelenka a babának (van ahol adnak, van ahol csak pár darabot, vagy egyet sem)
- popsikrém, popsi törlő
- zacskók szennyesnek, ennek-annak
- esetleg homeopátiás szerek
- úszógumi ráülni (gátmetszés miatt lehet, hogy csak ezzel fog menni)

Otthon legyen összekészítve:

Ha az apuka egyedül marad otthon, annak is örülni kell, ha nem hal éhen a pár nap alatt, amíg Te a babával a kórházban vagy. Úgyhogy légy olyan kedves, és készítsd össze azokat a holmikat, amiben a babát haza tudjátok majd vinni, és a saját ruháidból is állíts össze két méretű csomagot. Ugyanis Neked is fel kell majd venned valamit, maikor mész haza felé. :-D . A kismamáknál előfordul, hogy szülés után teljesen "összemennek", másoknál pedig alig látszik meg, hogy már megszültek. Mivel Te nem tudod, melyik csoportba tartozol, készíts oda egy-egy pólót és nadrágot, vagy szoknyát is, nehogy kellemetlen helyzetbe kerülj.

A babának az 56-os néret valószínűleg megfelel majd:
- hordozó vagy pólya
- body
- rugdalózó
- kising
- kis sapka (nyáron is)
- zokni vagy harisnya
- kis takaró
- télen kocsikabát


Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com

2009. november 16.

Menstruációs naptár és ovuláció időpontja


Az ovuláció időpontjáról és a peteérés megállapításának különböző módjairól írt bejegyzéseimben megpróbáltam jól elmagyarázni, hogy mikor a legvalószínűbb a peteérés, az ovuláció időpontja, és hogyan lehet kiszámolni, hogy mikorra érdemes ütemezni a házas életet. Mégis érkezett hozzám egy pár e-mail, amiben azt írjátok, hogy ez nem teljesen világos. Ezért készítettem egy táblázatot nektek a menstruációs naptárról, ahol bejelöltem a menstruációs napok számát, majd a peteérést és ovulációt. Mindez egy átlagos, 28 napos ciklusra vonatkozik.

Ha Neked a menstruációs ciklusod ettől eltér, az úgy befolyásolja az ovuláció időpontját, hogy vagy hosszabb, vagy rövidebb lesz a ciklusod, de a peteérés mindig a következő menstruáció első napjától visszafelé számított 14. napon van.

Itt van tehát a menstruációs naptár:
(A képre kattintva nagyban láthatod a táblázatot)




Remélem, mostmár el tudtok igazodni az időpontokon.

Ja, és mégegy! Ha valaki kérdezni szeretne, írhat továbbra is e-mailt, de felteheti a kérdéseket az adott bejegyzés megjegyzések részénél is, így legalább a többi kismama is láthatja a kérdést, és a kapott választ is.

Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com

Terhesség hétről hétre 26. hét

Kismama - Terhesség 26. hete


A méhboltozat a köldököd és a szegycsontod között körülbelül félúton van.
A kismama hasán a bőr egyre inkább feszül, a köldök kisimulhat, vagy ki is fordulhat, ami szülésig így marad. A kismamák pocakján a bőr egyre jobban viszket. Próbálj ez ellen jó minőséggű krémeket, olajokat használni, de csak és kizárólag olyat, amit ismamáknak ajánlanak, vagy aminek ismered az összetételét, mert a krém a bőrön keresztül felszívódik, ami árthat a magzatnak is.

Egyre nehezebben megy az alvás. Sehogyan sem tudsz kényelmesen elhelyezkedni az ágyban a nagy pocakoddal és a lábaid is dagadtabbak. Hát erre azt tudom tanácsolni, hogy (először is olvasd el a terhességi csalafintaságokat), komolyra fordítva a szót tényleg próbáld meg magad és pocakodat párnákkal kitámasztani, lábadat felpolcolni, minél intenzívebb legyen a pihenés. Próbálj inkább oldalt feküdni a hanyatt fekvés helyett, ugyanis a hátadon fekve a picibaba elnyomhatja a fő artériát, amely neki is szállítja az oxigént, úgyhogy a terhesség ezen szakaszában (ne feledd, már a második trimeszternek is mindjárt vége) az oldaltfekvést erőltesd.Ha úgy érzed, hogy egyre kevésbé kapsz levegőt, emeld meg a felső tested plusz párnákkal.

Remélem, már elkezdtél valamilyen testmozgást, ahogyan tanácsoltam neked. Ha még nem tetted meg, még mindig nem késő. Egy kiadós séte, vagy úszás elegendő volna. Egyre inkább érzed, hogy a terhesség kezd terhes lenni. Ez a baba súlyának növekedése és egyéb súlygyarapodások miatt van így, és jobb már csak szülés után várható.

Próbálj meg felkészülni a baba érkezésére, vedd elő a bevásárlási listát, amit készítettem neked, és jelöld be, mit akarsz venni, és miből mennyit. Kezdhetsz nézelődni is a nagybevásárlások alkalmával a szupermarketekben, ismerkedj a babaholmikkal, ha kedved tartja, vehetsz is egy-két apróságot.


Baba- 26. hetes magzat

A terhesség 26. hetében egyre inkább érzékenyebb lesz a baba hallása, hanghatásokra gyakran válaszol is. Kezd nyiladozni a szemhéja is, érzékeli a sötét és világosság közti különbséget. Ilyenkor alakul ki a babák szemének színe is. Igaz, minden kisbaba teljesen mély kék, ill. szürkéskék szín szemmel születik, az első hat hónapban megváltozik, és megjelenik a valódi szem szín.

Kezd el fejlődni a tüdőben a kis hörgők és az elágazások, az egész tüdőrendszer. A tüdő teljes egészében csak a baba születésére fog kifejlődni. Ha valami oknál fogva a baba koraszülött lesz, a kismamának tüdőérlelő injekciót adnak, hogy a baba tüdeje jobban felkészülhessen a külvilági életre.
A baba bőre egyre vastagabb lesz, alatta mindenhol kezdenek lerakódni a zsírrétegek. A baba test-fej arány már egészen emberi. A baba mérete a 26. hétben 32 cm, és 800 g

Kapcsolódó cikkek:
Előző hét: Terhesség 25. hét
Következő hét: Terhesség 27. hét

Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com

2009. november 15.

Apgar-teszt

Nagyon örülök, hogy folyamatosan szavaztok az oldalsávban a terhességetek koráról, így látom, milyen arányban vannak a kismamák az 1.-2.-3. trimeszterben, vagy még a terhesség előtt állók, így tudom, milyen témákat vegyek előre. Most azoknak a kismamáknak szeretnék kedvezni, akik már közel vannak a szülés időpontjához. Ez a téma nekik lesz aktuális.



Hogy mi is az az Apgar-teszt?

 
Maga a név Virginia Apgar neonatológushoz fűződik, s ez egy pontrendszer, melyet az egész világon alkalmaznak. Az Apgar-teszt tulajdonképpen az újszülött babák állapotát értékeli számszerűsítve, hogy hogyan képes alkalmazkodni a külvilághoz. Az újszülött babákat megvizsgálják születésük utáni 1. és 5. percében (esetleg a 10. percben, ha szükséges) és pontoznak.

5 jellemzőt vizsgálnak meg a babáknál, ezek:
  • légzés
  • szívműködés
  • bőrszín
  • izomtónus 
  • reflex 
Mindkét alkalommal minden vizsgált tényezőt 0-tól 2-ig pontoznak, s ezt a végén összeadják.Az újszülött állapota jó vagy kitűnő, ha a kapott pont értéke 8, vagy afölötti. Ha a pontozás eredménye az 5. és a 10. perc után is 6 alatt van, az alkalmazkodási zavarra utalhat, de tapasztalatok szerint ezen babák többsége is gond nélkül alkalmazkodik a későbbiek folyamán.  

Azok az újszülöttek, akik megfelelően alkalmazkodnak a külvilághoz
  • szívverésére jellemző a 110-160/perc
  • percenkénti 35-55 légzésszám
  • élénk izomaktivitás, rugdalózás
  • erős sírás
  • rózsaszín bőr
Gondoljunk csak bele, hogy egy újszülöttnek hirtelen perceken belül milyen élettani változásokon kell keresztül menniük. A meleg, nedves, sötét közegből kibújnak a hideg, világos száraz külvilágba, ahol a köldökzsinór elvágását követően teljesen önálló életet kezdenek, működni kezd tüdejük, megtelnek levegővel az addig magzatvízzel telítődött légzőjáratok, a magzati vérkeringés is megváltozik, hiszen mostmár a kisvérkörre is szükség lesz... csoda hát, ha az első percben az Apgar-teszt értéke nem 10? Ha csak az 5. percben lesz jól síró, rugdalózó, rózsaszínű bőrű baba, akkor is minden rendben van.

Tulajdonképpen nem is a pontszám, hanem az érték növekedése a lényeges. Ha az első perces 7-8 pontos Apgar-tesztet az ötödik percben egy 9-10 pontos Apgar-teszt követ, akkor semmi aggodalomra nincs ok. Az újszülötteknél vizsgálják a központi idegrendszer épségét is, melyek a különböző veleszületett reflexek vizsgálatával mérhető, mint pl. szopóreflex, vagy Moro reflex, de ezekről és az újszülöttekről egy későbbi bejegyzésben lesz majd szó.

Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com

2009. november 14.

Szoptatás fontossága

Az utóbbi időben egyre csak az motoszkál a fejemben, hogy azok után, hogy a csecsemőnk egészsége a legfontosabb számunkra a terhesség folyamán, a második legjelentősebb téma nem más mint a szoptatás. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a újszülött babánk számára a szoptatás mekkora nagy jelentséggel bír. Az utóbbi időben a nemzetközi szervezetek, mint a WHO, UNICEF is egyre nagyobb vehemenciával hangsúlyozza a szoptatás jelentősségét. Ezért úgy döntöttem, hogy én is megpróbálom körüljárni és összefoglalni ezt a témát. De hogyan, amikor olyan hatalmas témáról beszélünk? Hát lépésről lépésre....

Miért fontos a baba szoptatása?

Elsősorban azért, mert az első hat hónapban a babának tökéletesen elegendő, megfelelő, és pótolhatatlan tápláléka az anyatej, ezzel együtt a folyadékigényét is fedezi, valamint a fertőző betegségekkel szembeni védekezés kialakulása is az anyatejnek köszönhető az összetétele miatt (melyről később lesz szó), és stabil egészségi állapot kialakulásában is közrejátszik. Az újszülött ezenkívül a szoptatás során kapja meg édesanyjától mindazt, amire ebben az életszakaszban szüksége lehet: szeretet, bizalom és védettség érzése, közelség, érintés, babusgatás.

Hogy ezeken felül miért fontos még, hogy az anya szoptassa gyermekét?

Mert egyetlen tápszer sem képes arra, amire az anyatej! A női mell ugyanis ebből a szempontból egy utánozhatatlan táplálékforrás. Ugyanis pont annyit és pont olyan összetételű anyatejet termel, mint amire a babának szüksége van. Ráadásul olyan anyagok vannak benne, melyet egyetlen tápszer sem tud pótolni, amely megalapozza a baba egészségét és számos betegségmegelőző hatása is van.


Szoptass Te is!

A WHO felmérései szerint az édesanyák 97%-a lenne képes a szoptatásra, mégis messze elmarad ez az érték a valóságban. A világszervezetek jelenlegi álláspontja szerint a csecsemő 6 hónapos koráig kizárólag anyatejes táplálása volna a megfelelő, és ezen túlmenően az is cél, hogy az anyák gyermeküket legalább két éves korukig szoptassák. Bár az utóbbi időben növekedett Magyarországon a gyermeküket szoptató anyák száma, a valóság azonban mégis az, hogy a babák 50%-a hat hónapos korában már nem kap anyatejet, és az anyák áttérnek a tápszeres táplálásra, noha egyetlen tápszer összetétele sem olyan, és nem rendelkezik azokkal a jótékony hatásokkal, mint az anyatej. (Később erről is lesz szó).

Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com

Mikor Tilos a szex ?

Mint a korábbi bejegyzésekben írtam, a terhesség alatti nemi érintkezésnek és szexnek nincs semmi akadálya, amennyiben a terhesség normális terhesség, és nincs komplikáció. Amennyiben ez mégis fennáll, az orvossal kell megbeszélni, hogy mindenféle nemi érintkezéstől tartózkodni kell, vagy esetleg csak az első pár hónapban legyetek óvatosabbak, vagy hogy valójában mi a baba számára a legbiztosabb.

Esetek, amikor korlátozni kell a szexet:

- Korábbi terhességek esetében spontán vetélés történt, esetleg sorozatos, többször megismétlődött a  vetélés
- Korábbi terhesség koraszüléssel végződött
- Jelen terhesség esetében fennáll a koraszülés esélye
- A várandós kismama veszélyeztetett terhes
- Hüvelyi fertőzés esetén
- A terhesség folyamán a kismama vérzést tapasztalt
- A terhesség folyamán erős alhasi görcsök, derék-, vagy medencetáji fájdalom, görcsök léptek fel
- Nyitott a méhszáj
- Szivárog a magzatvíz, esetleg megrepedt a magzatburok
- Kilökődött a nyákdugó

- Az orvosi szakirodalomban szerepel az is, hogy a terhesség alatti túlzottak aktív szexuális élet növeli a spontán vetélések számát, ez azonban nem maga az aktus miatt van, hanem a gyakori érintkezések következtében kialakuló gyulladások, fertőzések következménye.
- Az orvosok egy része a terhesség utolsó időszakában már nem tanácsolja a szexet, mert a kismama orgazmusa következtében az összehúzódások megindíthatnak másfajta összehúzódást is, ami koraszüléshez vezethet. Persze ha már itt az idő, és a baba még nem akar jönni, sok pár gyakori szexuális együttléttel próbálja "beindítani a szülést". Hogy ez valóban így van-e, azt jelenleg is kutatják az orvosok, egy biztos, hogy a spermiumban van egy olyan anyag, amit az indukcióhoz is használnak Mivel a szülést követően hat hétig nem ajánlott a nemi érintkezés, még jó is, ha kihasználjátok az utolsó lehetőségeket!

Jó tudni:


Terhesség alatt gyakori és teljesen normális, ha a kismamának az orgazmusa után alhasi görcsök lépnek fel, mely pár percig tart, esetleg pecsételő vérzés is előfordulhat. De ha az alhasi görcsök nem múlnak el, vagy nagy a fájdalom, vagy vérzés lép fel, és az nemcsak pecsételő vérzés, azonnal hívni kell az orvost.

Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com

2009. november 12.

Terhesség hétről hétre 25. hét

Kismama - Terhesség 25. hete

  A súlygyarapodás ezen a héten is szembetűnő. Ennek nemcsak az az oka, hogy a 2. trimeszter vége felé igencsak megnő a kismama étvágya, hanem főként az is, hogy a gyomorban tovább marad meg a táplálék, hogy a magzatnak nagyobb mennyiségű táplálékot tudjon biztosítani a kismama szervezete. Ennél fogva azonban több zsír is lerakódik a szervezetben. Sajnos további tünet a székrekedés, mivel a terhesség 25. hete körül már a bélmozgások egyre renyhébbek, nagyobb az esélye a szorulás kialakulásának, mely pedig az aranyér megjelenéséért felelős. Ezeken úgy tudsz segíteni, hogy minél több rostokban gazdag ételeket, gyümölcsöket fogyasztasz. Egyéb gyakori panasz ebben a terhességi szakaszban a hátfájás az egyre növekvő súly miatt, valamint a gyakori vizelési inger is egyre inkább jellemzőbb. Ugyanakkor fokozott a vérkeringésed, emiatt arcod kipirul. Szíved és tüdőd 50%-kal is többet dolgozik az átlagosnál, és igen sokat izzadhatsz a fokozott folyadékmennyiség miatt. Ügyelj a gyakori tisztálkodásra.


Baba- 25. hetes magzat

  A baba bőre még mindig ráncos, de már nem annyira átlátszó. Gerince és csontozata egyre erősebb, belseje is keményedik. Kis öklét már teljesen össze tudja szorítani. A baba súlya a 25. hétben átlagosan 35 cm, és 700 g körül mozog, s mostantól nagyobb a gyarapodás üteme (ezen a héten 1 cm-t nő, és 85 g-ot hízik). A testének növekedése kicsit gyorsabb, hogy "behozza" a lemaradást a fejhez képest. Szemürege is egyre kisebb lesz a fejhez képest, orrnyílásai kinyílnak, tüdejében a kis erek kifejlődnek.

Ha külföldi utazást terveztek, jobb ha tudod, hogy egyes országokba nem engedik be a 28. hetesnél idősebb kismamákat, nehogy meginduljon a szülés, és ez alkalmat adjon arra a babának, hogy automatikusan állampolgársághoz jusson.

Kapcsolódó cikkek:
Előző hét: Terhesség 24. hét
Következő hét: Terhesség 26. hét

Gondolatok a szoptatásról

Szoptatás, vagy tápszeres táplálás?
Nagyon sok helyen hallom e kérdést, pedig számomra ez annyira egyértelmű! De nem voltam ezzel mindig így!

Visszaemlékszem, hogy amikor még nem voltam terhes, olyan fura volt számomra a szoptatás (de nem ez a jó szó rá, csak sajnos nem tudok rá igazán jó szót találni.... fura,... zavarba ejtő.......) Nem az, ha más szoptatta a kisbabáját, csak  valahogy én nem tudtam elképzelni magamat úgy, miközben szoptatok egy kisbabát. Olyan távol állt tőlem.... Na, majd ha terhes leszek... gondoltam...

És nem! Amikor terhes lettem, még akkor sem került hozzám közelebb a dolog. Bár tudtam, és teljesen eltökéltem magamban, hogy szoptatni akarok, hiszen a legjobbat szeretném a kisbabámnak. Vártam, hogy majd megváltozik bennem valami, amitől teljesen természetesnek tudom majd venni... De nem! Még a terhesség vége felé sem....Akkor már kicsit kezdtem aggódni, és elkezdődött a Mi lesz, ha... típusú töprengés...

Aztán megszületett a kislányom..... Bevittek a kórterembe, a következő etetésél pedig hozták nekem is a kisbabámat.... És annyira természetes volt, hogy akkor most hozzáfogunk szopizni, hogy már nem is emlékeztem a korábbi "dilemmámra".(ez sem jó szó)
 
Az az igazság, hogy nagyon nem is néztem utána, hogy hogyan kell majd szoptatni, de felkészültem. Vettem egy szoptatásról szóló könyvecskét, és elvittem magammal a kórházba, és ott olvasgattam, hiszen akkor már igazán érdekelt a téma, minden részletét pontosan tudni akartam...


Hogy miért írtam ezt le? Mert a múltkor kaptam egy levelet, amiben ugyanerről kérdezett egy kismama. És mivel ennek az oldalnak ez a feladata, hogy az elsőterhes kismamákat felvilágosítsuk, és elmondjuk nekik, hogy: Nem, nem baj, ha így éreznek, és: Nem, nincsennek egyedül ezzel, és: Ne aggódjon, tényleg természetes lesz majd számára is a szoptatás... Ha eljön az ideje.... És ha megszületik a baba, el is jön...

2009. november 11.

Szex a 3. trimeszterben

Sokakban felmerül a kérdés, vajon szabad-e szeretkezni a harmadik trimeszterben is.

Nos, mint korábbi bejegyzésekben már megismertük, hogy szabad-e szeretkezni terhesség alatt hogyan hatnak a hormonális változások az első harmadban és második trimeszterben a női nemi vágyra. A harmadik trimeszter elején kb. a terhesség 30. hetében ismét hormonális változások következnek be, mely csökkenti a kismamák szexuális vágyát.

Emellett lényeges körülmény az is, hogy a kismama súlygyarapodása ebbe az időszakban már olyan nagy mértékű, hogy az már megnehezíti a párok szexualitását, nehezebb olyan pozitúrát találni, ami mindkettejük számára megfelelő. Emellett komoly gondot okozhat az is, hogy a kismamák többsége bálnának érzi magát. A fent említett problémára egyedül a párbeszéd az egyszerű, de nagyszerű megoldás. Közösen megbeszélitek, hogy mit gondoltok a szexről, egyáltalán van-e kedvetek hozzá, vagy az esetleges félelmeteket is megoszthatjátok egymással. A férfiak általában nehezebben nyílnak meg, Neked kell megpróbálni kezdeményezni a beszélgetést, min kell változtatnotok annak érdekében, hogy a szex, és a babavárásnak ez az időszaka is mindkettőtök számára örömteli legyen.

A harmadik trimeszter szexualitása egyébként gyakran áttevődik másfajta gyengédség, az összebújás, a simogatás területére, ami kiváló alkalom az új élethez való könnyebb alkalmazkodáshoz, beszélgetésekhez, tervezgetésekhez.

A harmadik trimeszter vége felé a párok a terhesség várva várt végét gyakori szexuális együttléttel próbálják meg előrébb hozni, - néha sikerrel, néha azonban mind hiába - mivel úgy gondolják, hogy a szexnek van szülést megindító hatása, mivel a kismama orgazmusa közben a méh összehúzódása másfajta összehúzódásokat is eredményezhetnek. Attól azonban a harmadik trimeszterben sem kell tartani, hogy a baba fejét megütik, ugyanis ettől a baba teljesen védve van. Az orvosok egy része szerint az utolsó hetekben megnő a fertőzések száma is, amiért egyébként az egész terhesség alatt a méhszáj bejáratánál található nyákdugó a felelős.(Hogy mi is az a nyákdugó? Kocsonyás, nyálkás, zselés anyag, néhol folyékony állagú, a színe lehet véres, barnás. Szülés előő szokott távozni, mely lehet szülés előtt két héttel is, vagy két fájás között, de az is lehet, hogy észre sem veszed, mert felhígul, és hüvelyváladékként távozik)

Kapcsolódó cikkek:

Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com

2009. november 10.

Terhesség hétről hétre 24. hét

Kismama - Terhesség 24. hete

  A leglényegesebb változás a 24. héten, hogy valószínűleg a súlygyarapodásod már megterhelő lehet számodra, s ezt a lábad érzi meg legjobban. Próbáld minél többet pihentetni lábad felpolcolt helyzetben.

Baba- 24. hetes magzat

A baba még mindig inkább hosszában nő, nem olyan kis húsos még, ezért bőre még ráncos, és vékonyka. Méretei: hossza 30 cm, és kb. 600 g. Rengeteget mozog, melynek köszönhetően a baba karja és lába egyre izmosabb. Az ujjlenyomat egyre inkább látszik az ujjacskákon. A baba gyakran szopja a hüvelykujját. A fülben kifejlődik az egyensúlyért felelős szerv: a félkörös ívjárat, így a baba már érzékeli, hogy fejjel lefelé, vagy felfelé helyezkedik el. Kezd lerakódni testében a zsír, mely a baba hőháztartásáért felelős.
A szervei már kellően fejlettek, de a tüdeje még nem lenne alkalmas a kinti életre. Ekkor kezd ugyanis kifejlődni a baba tüdejében a légzőhólyagok, ahol a gázcsere történik. Ez az ún. szörfaktás, mely megakadélyozza, hogy ezek a légbuborékok" összetapadjanak. A koraszülött babáknak ezért tüdőérlelő szteroid injekciót adnak, és hónapokig inkubátorban tartják őket.


Orvosi vizsgálatok:


Jellemzően a terhesség 24. hetében végzik el a kismamáknál a terheléses cukorvizsgálatot, hogy kiszűrjék a terhességi diabétest, azaz a terhességkor kialakuló cukorbetegséget. A vizsálat során éhgyomorra vesznek tőled vért, majd le kell gyűrnöd 2 dl cukorszirupt, s két óra múlva ismét vérvétel következik .Ez nem egy kellemes koktél, de próbáld meg legyűrni anélkül, hogy kihánynád, ugyanis akkor meg kell ismételni. A terhesség folyamán általában kétszer végzik el ezt a vizsgálatot a terhességi diabétes kiszűrésére. Kialakulásakor diétára van szükség, és nagyobb az esélye annak is, hogy nagyobb születési súllyal jön világra a baba, mely esetleg császármetszéshez vezet.

Kapcsolódó cikkek:

Előző hét: Terhesség 23. hét
Következő hét: Terhesség 25. hét

Új hírek H1N1 oltás ügyben!

Mint tudjátok, blogomban rendszeresen foglalkozom a h1n1 oltással kapcsolatosan, hiszen folyamatosan változik az országos szakértők véleménye. Mint hallottátok a híradóban, Szegeden egy h1n1-gyel fertőzött kismamát mélyalvásban tartanak, mert óvodás kislányától a terhes kismama megkapta a h1n1 influenzát, és elég súlyos az állapota.

Mint a múltkor már írtam, Czeizel Endre véleménye, hogy sokkal nagyobb a veszély akkor, ha nem oltatják be magukat a kismamák, mint annak, ha beoltatják magukat. Egyre több vélemény lát napvilágot, hogy már az első három hónapos terhesség esetében is jobb megkapni az oltást, ugyanis az influenza és a magas láz komoly fejlődési rendellenességekhez vezethet.

Gyermekek oltásával kapcsolatosan a legelső közleményekben azt tanácsolták, hogy csak a 3 éven felüli gyermekeket oltassuk be. Később ezt megváltoztatták 5 éves korra a legújabb pedig, hogy az 1 éves kor fölötti gyermekek is kaphatják az oltást.

Mint a korábbi bejegyzésemben is írtam, hogy találtam nektek egy információs füzetet az új típusú influenzáról. Tanulmányozzátok ezt, és kérjétek ki háziorvosotok véleményét is az ügyben.

2009. november 9.

Tiltott ételek terhesség alatt

Te mire gondoltál, amikor megtudtad, hogy terhes vagy?

A legtöbb kismama, amint megtudja, hogy babát vár, persze az első örömkitörés után arra gondol, hogy:
Akkor most mi van? Babát várok? Anyuka leszek.... és

Mostantól egészségesen kell élnem...Mennyit szabad mozogni...? Mit szabad ennem? Mit szabad............. és mit nem.......?

Ha végig gondolod, a lényeg az egészben: Mi a jó a babának?
Még csak nem is látszik, annyira aprócska, de Te máris arra gondolsz, mi a jó neki? És ez így van rendjén!


Ebben a bejegyzésben az étkezi szokásokat vizsgáljuk meg, hogy mit Tehát hogyan étkezzünk terhesség alatt?

Semmi képpen se kövessük azt a felfogást, miszerint kettő helyett kell enni..... Mert ez nem igaz. Sokkal lényegesebb szempont az, hogy MIT együnk, és nem az, hogy mennyit. Ha pontosabban szeretném megfogalmazni, akkor az ételek MINŐSÉGE a leglényegesebb a terhesség alatti étkezésben.

Nos, én most ebben szeretnék segíteni neked, hogy megmondjam, mit szabad és mit nem szabad enni! Szerencsére abból van kevesebb, amit nem szabad, úgyhogy összegyűjtöttem nektek egy pár ételt, amit kerülni kellene a terhesség alatt:


Nem szabad enni/inni terhesség alatt:




  • Nyers, vagy nem kellő képpen átsült húsok: Ezek ugyanis a terhességre veszélyes baktériumokat, vírusokat tartalmazhatnak (tatár, steak)
  • Nyers tojás: Addig kell főzni a tojást, hogy ne maradjon lágy
  • Hal: A kismamák kizárólag ellenőrzött forrásból származó halakat fogyaszthatnak, a férjünk hétvégi fogásából készült ételek gyakran vírus és baktériumfertőzöttek lehetnek. Különösen kerüljük a sushi-t, mivel az azon kívül, hogy hal, még nyers kategória is.
  • Frissen facsart, pasztőrizálatlan gyümölcslevek: (főleg utcai árusoknál tartózkodjatok ettől)Ez biztosan meglepő számotokra, de ezek tartalmazhatnak ún. coli baktériumot
  • Pasztőrizálatlan tejtermékek: A veszély forrása ebben az esetben a számotokra már biztosan ismerős listeriosis baktérium, mely a pasztőrizálatlan tejtermékeknél a legjellemzőbb. Ide tartozik a sajtok közül is pl. a camambert, fetasajt, vagy roquefort sajt, márványsajt, súlyos esetekben ez vetélést, koraszülést is okozhat
  • Felvágott, virsli, húskonzerv, pátétom, vagdalt hús: Ezekben a termékekben nagy mennyiségben található az ún. Listeriosis nevű baktérium, szintén az előző terméknél felsorolt hatások léphetnek föl. 100 fokon történő újraforralás után azonban biztonsággal fogyasztható
  • Alkohol: egyértelműen tilos a legkisebb mennyiségben is, ugyanis idegrendszerit fejlődési rendellenességet okoz, és ki merné azt mondani, hogy egy kicsi nem árt? Igenis hogy árthat! Emellett a sejtek fejlődéséhez szükséges oxigént von el, mely szintén káros a magzatra és fejlődésére. Nagy mennyiségben azonban (ha az anya már terhesség előtt is nagy mennyiségben fogyaszotta az lkoholt, akkor szervezetében már olyan visszafordíthatatlan válzotások mentek végbe, ami a babánál súlyos testi.szellemi fejlődési rendellenességeket okozhat.(magzati alkohol szindróma)
  • Gyógynövények, gyógyfüvek: Ezek a kismamák számára szintén kerülendők, hoszen a gyógynövények hatása teljességgel még nem ismert.
  • Allergiát okozó ételek: Ha az anyuka nem is allergiás, de a családban vagy férjünk családjában van allergiás, óvakodjunk ezetől az ételektől, hiszen az allergia örökölhető, és még nem tudhatjuk, gyermekünk örökölte -e az allergiás hajlamot, vagy sem. (Dió, mogyoró)
  • Koffein: A legismertebb koffeines ital a kávé, de megtalálható a teában és kólában is. A koffein megzavarja a kalcium felszívódását, és a babát élénkíti, ritkább esetben koraszüléshez is vezet. Persze csak túlzott fogyasztása esetén veszélyes.
  • Só: A terhesség alatt a kismamák vérnyomása megemelkedhet, melyet csökkenthet, ha az ételeket a kismama kevésbé sózza.
  • Cukor: Szintén nagy a terhességi diabétes kialakulásának a kockázata, mely a kismamák 2-5%-nál fordul elő. Ezért terhesség alatt szintén javalottt a kevesebb cukor fogyasazása
  • Dohányzás:A dohányzó anyák magzata a dohányzás érösszehúzó hatása miatt csökken a méhlepényben a keringés (vér, oxigén) ezért mindig kisebb születési súllyal jönnek a világra. Emellett nő a születési rendellenességek száma, és kutatások szerint csökken a baba intelligencia hányadosa is.
  • Drog: Agykárosodást idéz elő, illetve születés után a babánál súlyos elvonási tünetek jelentkezhetnek
Javaslat:
  • mindent jól főzzünk meg
  • kész ételeket újra forraljunk, jól melegítsük meg, mellyel hőkezelést érhetünk el
  • zöldségeket, gyümölcsöket alaposan mossátok meg

Terhesség hétről hétre 23. hét

Kismama - Terhesség 23. hete


Bizonyára észrevetted, hogy a méhed időről időre megkeményedik, és egy kis ideig így is marad. Ezek a megkeményedések azonban teljesen fájdalommentesek, tulajdonképpen ez a Braxton Hicks kontakció, a méh simaizomzatának ciklikus összehúzódása és elernyedése, mely nem más, mint a méh felkészülése a szülésre. Száma megnövekedhet stressz hatására, vagy szeretkezés után, esetleg egy fárasztó napot követően, de utalhat vízhiányosságra is. A terhesség alatt magnézium szedése pontosan ezen tünet enyhítésére javalott, ugyanis a magnézium ellazítja az izmokat (lábikragörcs csillapítására is ezért megfelelő). Ha ez az összehúzódás nagyon gyakori (óránként 4-5 alkalom), esetleg fájdalmas, tudasd ezt a szülőorvosossal, mert koraszüléshez is vezethet.Vasat sztintén kell szedned az oxigén megfelelő szállítása érdekében, de sajnos ez erősíti az összehúzódásokat.

Figyelj oda arra is, ha látásodban esetleg változás következik be, ugyanis előgordulhat hormonális váloztások következtében is, de gyakran az terhességi diabétesre is utalhat.

Baba- 23. hetes magzat

Egyre virgoncabb, sokat mozgolódik (vagy csak jobban érzed). A beszédre, simogatásra ő is mozgással válaszol, a nagy zajra pedig erősen rúgkapál. Néha felfigyelhetsz arra, hogy ütemesen rugdos, ekkor a baba azonban csuklik, mely mostantól egyre gyakrabban elő fog fordulni.
A magzatvízből gyakran iszik, a vizeletet a magzatvízbe üríti vissza. Próbáljátok ki sztetoszkóppal megtalálni a baba szívverését, vagy párod szorosan a hasadra szoríthatja fülét, és nagy csendben így is meghallható a baba szívverése. A baba bőre még mindig ráncos, a rajta lévő pihék egyre sötétebbel. Körmikéi a végleges állapotra fejlődtek ki.Kialakul a magzatszurok, vagyis a baba széklete is.

Kapcsolódó cikkek:

Előző hét: Terhesség 22. hét
Következő hét: Terhesség 24. hét

2009. november 5.

Itt az ajándék, amit ígértem: Terhességi csalafintaságok

Annak örömére, hogy a múlt héten megszületett a 100. bejegyzés, és főleg, hogy rengetegen regisztráltatok az oldalon, úgy döntöttem, hogy megajándékozom csak a törzstagokat (beregisztráltak) egy kiadvánnyal. Végre elkészültem Vele!

Ebben szeretnék megosztani veletek néhány női praktikát, amit viszont nem szívesen tennék közszemlére! Szóval itt van néhány női praktika -vagy inkább női alávalóság? Nem! Hívjuk inkább kicsi női terhességi csalafintaságoknak!

Az tény, és gondolom egyet értetek velem, hogy a terhesség nem csak csupa öröm a kismamák számára! Hiszen ott  van az a csomó terhességi panasz, tünet, velejáró, mint pl. a reggeli rosszullétek, hányinger, plusz kilók, lábdagadás, hátfájás, fáradékonyság stb, stb., amit mi igenis kénytelenek vagyunk elviselni.

Én most abban szeretnék nektek segíteni, hogy ennek ne az árnyoldalát lássátok! Mindenben az örömet keresd, és akkor tényleg boldog 9 hónap vár rád s a babára.

Összeszedtem nektek egy pár tuti tippet, hogy hogyan lehet ezeket leküzdeni és a saját javatokra fordítani. Bele vittem egy kis női fortélyt, na meg egy kis humort és megszületett a

"Kicsi női terhességi csalafintaságok"


Ezt a kiadványt azonban csak azok olvashatják el, akik beregisztrálnak az oldalon, ugyanis ezt e-mailben küldöm el minden törzstag kismamatársamnak, hogy megköszönjem, hogy folyamatosan követik az oldalt.

Ne maradj le róla Te sem! Csak be kell regisztrálnod itt, vagy bal oldalon, vagy lent a lap alján, és Te is megkaphatod a kiadványt!


Név

E-mail







(Akik már regisztráltak, azok hamarosan megkapják a postaládájukba)


Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com

2009. november 4.

Szex a 2. trimeszterben

A legtöbb kismama azt vallja, hogy a terhessége legszebb időszaka a 2. trimeszter. Ennek több oka is van:
- elmúltak az egész napon át tartó reggeli rosszullétek
- érzelmileg kiegyensúlyozott, teljesen fel van töltődve, vidám, boldog, tettre kész, fészekrakási vágy eluralkodik rajta
- mivel a testi változások még nem olyan szembetűnőek, a mozgást sem zavarja még és a kismama szexinek érzi magát!

És a hangsúly a szexi-n van! Kispapák, rajta! Ki kell használni az alkalmat! A kismama ugyanis nem csak hogy szexinek érzik magunkat, de szexuális vágyuk is soha nem látott szinten van. Mert nem csak, hogy vissza tért a terhesség előtti szintre, valószínű, hogy most sokkal nagyobb a szexuális vágya, mint terhesség előtt.

A kismamák szexuális vágyának fokozódásának okai a következők:
- a hormonális változások növelik a kismama libidóját
- a medence tájékon egyre fokozódik a véráramlás, így tehát a nemi szervekben is. Nedvesebb lesz a hüvely, és érzékenyebbé válik.
- a mellek, főleg a mellbimbó szintén érzékenyebbek, mint eddig. Olvastam már azt is, hogy egyes nők csak kismamaként élték át először az orgazmust
- ha valaki pl. nem kedveli az óvszert, most nyugodtan lehet mellőzni a használatát, hiszen most nem lebeg ott a fejünk fölött a nem kívánt terhesség, ebből következik a spontaneitás öröme is.

Azért a második trimeszter alatt is, - mint végig a terhesség alatt- a gyengéd szexuális együttléteket preferáljuk! Az akrobatikus elemeket is kerüljétek! Élvezd ki ezt a terhességed, nem kell türtőztetned magad, hallgass nyugodtan a testedre, és vágyaidra.

Valószínűleg ez az az időszak, ami a szexuális együttléteket tekintve a legkevésbé veszélyes a terhességre. Ugyanis se vetélést, se koraszülést nem idézhet elő. (a félreértések miatt, egyébként sem, de az ördög nem alszik). Az orgazmus egyébként összehúzódással jár, ami a későbbi időkben másfajta összehúzódásokat is elindíthatnak, de most ez még veszélytelen.

Pecsételő vérzés: Előfordulhat a szexuális együttlétek után pecsételő vérzés is, de kis mértékben ez sem probléma. Ennek is van oka ugyanis. Mégpedig az, hogy a terhesség alatt a méhnyakban sokkal több véredény van, és ha ez megsérül (mondjuk gyengéd érintésre is), akkor pecsételő vérzés következhet be. (Persze ha nem áll el, esetleg mennyisége növekszik, értesítsük az orvost.)

Terhesség hétről hétre 22. hét

Kismama - Terhesség 22. hete

A terhesség 22. hetétől egyre gyakoribbak a terhességi panaszok, mint pl. a gyomorégés. Gyakori velejárója, főleg éjszaka, hogy a sav visszafolyik a nyelőcsőben. Ennek legjobb ellenszere valami savközömbösítő, savlekötő tabletta. Még nem jellemző, de előfordulhat, hogy melleidből kis folyadék szivárog, ez az előtej. Melleid egyébként folyamatosan nőnek, lényeges a jó melltartó viselete. További megjelenő terhességi tünet a fogínyvérzés.
A baba egyre izgágább a pocakodban. Igaz, most még csak lágyan rugdalózik hol a köldököd környékén, hol lent a medencédben. Kialakulhat a babának egy meghatározott életrendje alvás - és ébrenlét tekintetében. A leggyakoribb, hogy a baba akkor a legéberebb, amikor Te szeretnél elaludni. 

Baba- 22. hetes magzat

A baba mérete a 22. terhességi hétben: 29 cm hosszú, és 500 g a súlya. Ebben az időben kezd el a magzatmáz kialakulni a bőrön, mely egy fehér, faggyúszerű, zsíros bevonat. Ez a magzatmáz az, ami védi a baba finom, puha bőrét a terhesség elkövetkező időszakában. A magzatmáz nagy része a szülés előtt eltűnik, de az a rész, ami megmarad, az segíti a baba megszületését a szülőcsatornán keresztül, mivel csúszóssá teszi azt. Minél előbb születik a baba, annál több magzatmáz marad a pici bőrén, túlhordás esetén az is lehet, hogy egyáltalán nem lesz rajta.

Kapcsolódó cikkek:

Előző hét: Terhesség 21. hét
Következő hét: Terhesség 23. hét

2009. november 3.

Baba-mama expo 2009

Sziasztok!

Most egy nagyon hasznos infót szeretnék veletek megosztani, ha még nem hallottátok volna!

Babamama Expo negyedik alkalommal
2009. november 6-8. között
a Papp László Budapest Sportarénában!



Szerintem, ha tehetitek, mindenképp látogassatok l, mert megéri! Hogy miért?

- Először is, mert a jegy levásárolható a helyszínen, és utána is
- Kedvezményes online jegyelővásárlási lehetőség
- Számtalan helyszíni program kicsiknek, nagyoknak
- Garantált Disney nyeremény minden nap az első 1000 gyereknek
- Karácsonyi kedvezmények
- Ha regisztrálsz online, és helyben is, nyereményjátékon veszel részt!
- Ja! És persze ha kismama vagy, megéri szétnézni és esetleg vásárolhatsz is, vagy csak tájékozódsz, ugyanis közel 200 kiállító lesz ott!

A honlapot itt találhatod meg!

2009. november 1.

Szex az 1. trimszterben

Az első időszak alatt a kismamák többsége fáradt, kimerült, óriási az alvásigénye. Szintén jellemző a terhesség 1-3 hónapjára a hányinger, émelygés, reggeli rosszullét, szédülés, hányás. Mindehhez még hullámzó érzelmi változások is csatlakoznak. Hát csoda, ha nem a szex jár az eszünkben?

Emellett a kismama szervezetében végbemenő hormonális változások a nemi vágy csökkenését is eredményezik. Már megint a természet csodája! Ugyanis a baba számára is az első három hónap a legkockázatosabb, és a természet a kismama libidójának csökkenésével védi a babát ! Persze normális terhesség esetén nincs tiltva a szex az első trimeszterben sem, de azért próbáljátok meg a szexuális együttlétek lágyabb, érzékibb formáját követni, és az erőteljesebb szextől óvakodjatok.

Az sem csoda egyébként, ha egyáltalán nincs kedved a dologhoz, valószínűleg párod is hasonlóképpen érez, az első trimszterben a kispapa szexuális közeledése is lecsökken. Hiszen most mindentől óv téged, vigyáz rád, s mindkettőtöknek van mit feldolgozni, mert azért egy tervezett terhesség is nagy érzelmi megterheléssel jár.

Meg kell azonban említenünk, hogy egyes orvosok még mindig nem tanácsolják a szexet a terhesség első harmadában a spontán vetélés miatt főleg akkor, ha a párnak korábban már volt ilyen vetélése. Ebben az esetben azonban ügyeljünk arra, hogy az orgazmust is kerüljük, hiszen a méhösszehúzódások másfajta összehúzódásokat is elindíthatnak. De arról, hogy a terhesség alatti szexet mikor kell korlátozni, majd még egy külön bejegyzésben lesz szó.